Ízőrzők: Törtel

Ízőrzők: Törtel

Duna World

Magyar ismeretterjesztő sorozat (Feliratozva a teletext 555. oldalán) Törtel a Kunságban, Cegléd közvetlen szomszédságában található település. A község híres arról, hogy régészeti feltárás során itt találták meg a világ legnagyobb méretű hun áldozati üstjét, amely Törtel címerében is megjelenik, az ásatás helyszínét pedig érinti a Kákás tanösvény. A község múltjának emlékeit a Déryné Művelődési Központ emeleti helyiségeiben megtekinthető, gazdag gyűjteménnyel rendelkező Falumúzeum őrzi. Az érdeklődő kirándulók itt sok érdekességet megtudhatnak a település lakóiról, életükről. Maga az épület is figyelmet érdemel, amely a régi malom épület felújításával jött létre. Ellátogattunk hajdani Sebők Mihály juhtenyésztő gazdaságába. Itt az utódok ma is magas szakmai színvonalon folytatnak növénytermesztést és állattenyésztést, amelyet a sok egyéb siker és kitüntetés mellett jelez az is, hogy 2013 óta mintatelepként működnek. Törtel természeti szépségeit gazdagítják horgásztavai is, amelyből kettő is található a településen. A községre jellemző ételek közül a következő finomságokat készítették az Ízőrzők nézői számára: Gulyásleves tarhonyával, Főtt, rántott tyúk, Pozsonyi kifli, Törteli juh pörkölt és Tejfölös gyöngyiragu reszeltkével. Rendezte: Móczár István Forgatókönyv: Róka Ildikó Szerkesztő: Róka Ildikó Kamera: Móczár István Stereo, Repríza, 16:9, HD, Seriál

Více informací

O pořadu