Čarodějky školou povinné - s01d09
Gyerekfilm sorozat, Egyesült Királyság (2017). Mildred nagyon szeretné megtudni, vajon volt-e az ősei között boszorkány, vagy ő az első. Ehhez Miss Bat segítségét kéri. Pedig inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy a hajsütővassal leégetett hajára találjon megoldást. A bűbájital, amit kapott ugyanis úgy tűnik, nem elég hatásos. Miss Cackle úgy véli, Mildredek és Ethelnek is jót tenne, ha barátkoznának egymással. Ennek érdekében olyan feladatot talál ki, ami közelebb hozza egymáshoz a két lányt. Ráadásul így, ugyanannak az egyletnek lesznek a tagjai.
Vairāk informācijasPar raidījumu