Akusztik - Čt 25.12. 01:55
Eucharist. Az Eucharist zenekar a keresztény könnyűzene egyik jeles hazai képviselője, több mint 25 éve. A Gável András és Gável Gellért testvér- és szerzőpáros dalai ezúttal Mező Misi – aki néhány dalban társ-zeneszerzőként is megjelenik – közreműködésével hallhatóak az Akusztik színpadán. A hitvalló, Istent dicsérő dalok között megtaláljuk Sillye Jenő, a hazai keresztény popzenekultúra veterán apostolának „Múlnak az évek” című gyönyörű számát. Az előadók a Magna Cum Laude, illetve Kara Misa dalszerző „Piros az alma” című, a bűnbeesésről és a kísértésről szóló, kvázi bibliai üzenetű énekét is műsorra tűzték. Az est sztárvendége a Soulistic zenekar énekesnőjeként is megismert Malek Andrea, aki bársonyosan simogató hangjával tökéletesen illeszkedik az akusztikus megszólalásba. A keresztségben, Krisztus megváltói szeretet-tettének köszönhetően Isten gyermekeivé lett emberek osztják meg velünk, hogy az életük egyedül Istennel lehet kerek és egész. Elmesélik, hogyan találkoztak a „belső szobájukban” azzal a Valakivel, aki végérvényesen megváltoztatta mindennapjaikat.
Více informacíEpizody
Akusztik - Všechna vysílání
Akusztik - Čt 22.01. 00:30
Akusztik - Čt 22.01. 00:30
Váczi Eszter és a Quartet. Váczi Eszter költeményei mély érzelmekről, fanyar humorról, a pillanat megragadásának élményéről tanúskodnak. Most különleges, intim környezetben hallhatjuk, az Akusztik c. műsorban.
Akusztik - St 21.01. 02:30
Akusztik - St 21.01. 02:30
Szeder Trió. Szeder, a Junior Artisjus-díjas dalszerző-énekesnő 2014 óta egyedi színfoltja a hazai könnyűzenei életnek és az indie folk-pop világának. Sajátos nézőpontjával próbálja vidámmá varázsolni a mindennapokat az apró hétköznapi csodákkal, humorral, fantáziával. A vidám pillanatok mellett szövegeiben ugyanúgy megjelenik a lelki mélység. A trió megszólalásában a vokálok és a hegedű finom összjátéka emeli ki igazán a dalok bensőséges világát.
Akusztik - St 21.01. 00:30
Akusztik - St 21.01. 00:30
Jazz különkiadás: Nagy Emma Quintet. Magyarország (2025). Az Artisjus-díjas Nagy Emma Quintet a modern, kortárs jazz új generációs képviselője. Ugyan az öt tag sok mindenben különbözik, de már a kezdetektől fogva érződött, hogy sikeresen képesek egységként működni. A hangzásuk formálásában fontos tényező a kísérletező szellem, a szerzeményekben egyenlő hangsúllyal kapnak helyet kemény dob groove-ok, szabad improvizációk, dalformájú kortárs kompozíciók és egyéb különleges megoldások.
Akusztik - Út 20.01. 00:30
Akusztik - Út 20.01. 00:30
Szeder Trió. Szeder, a Junior Artisjus-díjas dalszerző-énekesnő 2014 óta egyedi színfoltja a hazai könnyűzenei életnek és az indie folk-pop világának. Sajátos nézőpontjával próbálja vidámmá varázsolni a mindennapokat az apró hétköznapi csodákkal, humorral, fantáziával. A vidám pillanatok mellett szövegeiben ugyanúgy megjelenik a lelki mélység. A trió megszólalásában a vokálok és a hegedű finom összjátéka emeli ki igazán a dalok bensőséges világát.
Akusztik - Po 19.01. 04:00
Akusztik - Po 19.01. 04:00
Patikadomb. Igényes, elektronikus pop-rock Akusztikusan. A DAL 2020 egyik résztvevője, a Patikadomb, áthangszerelt dalaikkal az A38 színpadán.
Akusztik - Pá 16.01. 23:30
Akusztik - Pá 16.01. 23:30
Szeder Trió. Szeder, a Junior Artisjus-díjas dalszerző-énekesnő 2014 óta egyedi színfoltja a hazai könnyűzenei életnek és az indie folk-pop világának. Sajátos nézőpontjával próbálja vidámmá varázsolni a mindennapokat az apró hétköznapi csodákkal, humorral, fantáziával. A vidám pillanatok mellett szövegeiben ugyanúgy megjelenik a lelki mélység. A trió megszólalásában a vokálok és a hegedű finom összjátéka emeli ki igazán a dalok bensőséges világát.
Akusztik - Pá 16.01. 00:30
Akusztik - Pá 16.01. 00:30
Nomad. A DAL 2019 és a Nagyszínpad műsor egyik közönség kedvence, a Nomad, most akusztikusan, az A38 hajó színpadán.
Akusztik - St 14.01. 02:25
Szergya Projekt. Szebelédi Zsolt „Szergya” több, mint két évtizede van jelen a magyar zenei életben. Dobol, énekel, gitározik és dalokat ír. Számos zenei munkája közül kiemelkedik, hogy 10 évet a P.Mobil dobosaként és dalszerzőjeként tevékenykedett, 15 évig pedig a VálaszÚt zenekar énekes-dobosa volt. 2020-ban indította el a szólóprojektjét SZERGYA néven, a modern rock, a népzene és a blues stílusok fúziójában.
O pořadu