Akusztik - Th 12.03. 00:25
Peter Kovary & The Royal Rebels. Kőváry Pétert a nagyközönség szélesebb körben a NEO gitáros/énekeseként illetve dj/producerként ismerhette meg a 2000-es években, emellett a STONED nevű Rolling Stones tribute banda “Mick Jagger-i posztját” tölti be. 2015-ben – 12 év után - Peti kiszállt a NEO-ból, és új zenekart alapított, Peter Kovary & The Royal Rebels néven, mellyel visszatért gyökereihez a classic rockhoz. A zenekar első EP-je a Keepin’ On 2016. májusban látott napvilágot, melyen 4 dal található, a Forever And A Day c. dalhoz pedig leforgatták a formáció első videóklippjét is. Az együttes bemutatkozó albuma, Halfway Till Morning címmel, 2017. februárjában jelent meg, ezután lemezbemutató turnéra indultak, az itthoni klubok mellett felléptek többek között Ausztriában, Csehországban és Olaszországban is.
More informationEpisodes
Akusztik - All broadcasts
Akusztik - We 25.03. 02:35
Akusztik - We 25.03. 02:35
Produceller. Magyarország (2026). Az Apsons nevű családi zenekar 1995-ben alakult, ennek megfelelően már három évtizede áll színpadra saját szervezésű produkciókkal. Több alkalommal léptek már fel a zenekar egyik projektjével, a Produceller formációval is, amely szabadtéri színpadon és színházi körülmények között, mindig telt házas közönség előtt játssza a két zseniális legenda, Cserháti Zsuzsa és Máté Péter máig népszerű, örökzöld dalait. Az Akusztik színpadán szintén e két előadó műveiből válogattak.
Akusztik - Tu 24.03. 00:25

Akusztik - Mo 23.03. 03:55
Akusztik - Mo 23.03. 03:55
Berkes Olivér. A Németországban született énekes-dalszerző tehetsége itthon már 2012-ben megmutatkozott, amikor is egy tehetségkutató versenyben egészen az elődöntőig menetelt. Ezek után nem meglepő, hogy azóta már több zenei műsorban is részt vett és a zenés színpadi világ sem áll messze tőle: állandó tagja az Orfeum Pesti Mulató, A Nagy Gatsby című műsorának. Első önálló dala 2014-ben jelent meg Első érintés címmel, amelyet előszeretettel játszottak a hazai rádiók. A Dal színpadára először 2016-ban Tóth Andival közösen lépett. A Seven Seas című dalukkal egészen a döntőig jutottak. Egy évvel később ismét színpadra állt, akkor a #háttérzaj című dalt Zävodival közösen adta elő. A Dal 2019-ben már szóló produkciójával igyekezett leénekelni a zsűrit a lábáról, Világítótorony című dalával. A Dal 2020 legjobb 30 dala közé jutott Visszakér a múlt című szám zenéjét Szepesi Zsolttal közösen szerezte Berkes Olivér, a dalszöveget Hujber Szabolcs írta.
Akusztik - Mo 23.03. 01:10
Akusztik - Mo 23.03. 01:10
Jazz különkiadás: Emingó. Magyarország (2025). Az Emingó zenekar szándéka a jazzt mint szemléletmódot képviselni, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutatni. Zenéjükben jellemzőek az ismétlődő, egyszerű világzenei dallamok, a 12/8-os afrikai ritmusok, a hiphopos groove-ok. Bár a témák és arranzsok igen konkrétak, a zenekar nagy hangsúlyt helyez az improvizációra a szólókban. Túlnyomórészt saját szerzeményeket játszanak.
Akusztik - Fr 20.03. 23:30
Akusztik - Fr 20.03. 23:30
Produceller. Magyarország (2026). Az Apsons nevű családi zenekar 1995-ben alakult, ennek megfelelően már három évtizede áll színpadra saját szervezésű produkciókkal. Több alkalommal léptek már fel a zenekar egyik projektjével, a Produceller formációval is, amely szabadtéri színpadon és színházi körülmények között, mindig telt házas közönség előtt játssza a két zseniális legenda, Cserháti Zsuzsa és Máté Péter máig népszerű, örökzöld dalait. Az Akusztik színpadán szintén e két előadó műveiből válogattak.
Akusztik - Fr 20.03. 00:25
Akusztik - Fr 20.03. 00:25
Zaporozsec. A Zaporozsec névről néhány éve még mindenkinek az egykori autómárka ugrott be elsőnek, mára azonban már sokan, főleg a fiatalabbak közül egy szentgotthárdi zenekarra asszociálnak inkább. Az igazi, nagy áttörést a 2014-es év hozta el számukra, amikor a híres legendát megzenésítő „Mr. Gorsky” című daluk egészen a Petőfi Rádió top 30-as listáig jutott, ahol több héten át, különböző helyezésekkel tartotta is magát az élvonalban. A 2016 novemberében megjelent „Sok szerencsét, Mr. Gorsky!” című album a zenekar korábbi rádióslágeréről kapta a nevét. 2018-ban jött a Pixelek c. korong. Találj rám címmel pedig a Zaporozsec közel 600 nevező közül bejutott a Dal 2020-ba.
Akusztik - Th 19.03. 00:25
Akusztik - Th 19.03. 00:25
Kies. Csak dallam és a ritmus, tisztán. A legendás akusztik műsor visszatért, a legnagyobb hazai sztárokkal az M2 Petőfi TV-n az A38 hajó színpadán.
Akusztik - We 18.03. 02:30
Halper - Hendrix World. Magyarország (2026). A „Halper – Hendrix World” a gitáros Halper László új formációja, mellyel Jimi Hendrix zenéjét nemcsak jazz, hanem világzenei elemekkel is ötvözi. Az együttesben a ritmusszekciót a zenekarvezető két régi zenésztársa, a dobos Hajas László és a basszusgitáros Kosztyu Zsolt alkotja. A különleges hangzásvilágú produkcióban a formáció kiegészült Szokolay „Dongó” Balázzsal, a népi fúvós hangszerek mágusával.
Akusztik - We 18.03. 00:25
Jazz különkiadás: Emingó. Magyarország (2025). Az Emingó zenekar szándéka a jazzt mint szemléletmódot képviselni, az elődök hagyatékát a tagok személyiségén átszűrve önazonosan megmutatni. Zenéjükben jellemzőek az ismétlődő, egyszerű világzenei dallamok, a 12/8-os afrikai ritmusok, a hiphopos groove-ok. Bár a témák és arranzsok igen konkrétak, a zenekar nagy hangsúlyt helyez az improvizációra a szólókban. Túlnyomórészt saját szerzeményeket játszanak.
Akusztik - Tu 17.03. 00:25
Halper - Hendrix World. Magyarország (2026). A „Halper – Hendrix World” a gitáros Halper László új formációja, mellyel Jimi Hendrix zenéjét nemcsak jazz, hanem világzenei elemekkel is ötvözi. Az együttesben a ritmusszekciót a zenekarvezető két régi zenésztársa, a dobos Hajas László és a basszusgitáros Kosztyu Zsolt alkotja. A különleges hangzásvilágú produkcióban a formáció kiegészült Szokolay „Dongó” Balázzsal, a népi fúvós hangszerek mágusával.
About show